Counter-Currents
Tanulmány két harcos fejéhez. Leonardo da Vinci vázlata az Anghiari csata című falképhez (Szépművészeti Múzeum)
1,613 words
A szerző megjegyzése
Az alábbi beszédet 2018. április 8-án Helsinkiben az első alkalommal megrendezett Ébredés Konferencián adtam elő. A szervezők arra kértek, hogy az európai harci szellemről beszéljek. Szokás szerint kicsit improvizáltam, és eltértem az előkészített szövegtől. Szeretnék köszönetet mondani a szervezőknek, a találkozó mintegy 200 résztvevőjének, és annak a Counter-Currents olvasónak, akinek az adománya lehetővé tette, hogy a konferenciára utazzak.
„Haragot, istennő zengd Péleidész Akhilleuszét,
vészest, mely sokezer kínt szerzett minden akhájnak,
mert sok hősnek erős lelkét Hádészra vetette,
míg őket magukat zsákmányul a dögmadaraknak
és a kutyáknak dobta.”[1]
Így kezdődik Homérosz Iliásza, a Nyugat első könyve. Akhilleusz volt a legragyogóbb görög hős, de amikor Agamemnón megsértette a büszkeségét, harci szelleme pusztító dühvé változott.
…Nagy sálakba burkolt, vékonyka karjukon retiküljüket lóbáló, szójatejivó és selypítő hipszterfiúk állnak a vasútállomásokon. Izgatottan magasba emelik „Refugees Welcome” transzparenseiket, így mutatva behódolásukat a globalizmus és a multikulturalizmus Koránja előtt. Ez már a Nyugat végének kezdete?
Ha rajtunk múlik: nem.
Arra kértek, hogy ma az európai harci szellemről beszéljek. Napjainkban a Nyugat válsága egyszerre a nacionalizmus és a férfiasság válsága. Figyelemreméltó, hogy a globalista baloldal a nacionalizmust és a férfiasságot egyaránt „mérgezőnek” nevezi. Mi a kapcsolat a nacionalizmus és a férfiasság között? A nacionalizmus a saját nép, a saját törzs szeretete. A nacionalizmus részrehajlás a saját nép, a saját törzs felé az idegenekkel szemben. A nacionalizmus hajlandóság arra, hogy kiálljunk a csatatérre a mieink oldalán. És ki harcol a mieinkért?
A férfiak.
A harcos férfi szerepe nem pusztán társadalmi konstrukció, biológiai gyökerei vannak. A férfiak biológiailag hajlamosabbak összecsapásokba bocsátkozni. Agresszívek vagyunk és harciasak, ami a tesztoszteron nevű hormonnal áll összefüggésben. A férfiak fizikailag is alkalmasabbak a harcra. Az utódnemzés vonatkozásában pedig kevésbé vagyunk nélkülözhetetlenek a törzs számára. (Egy férfi sokkal több gyermeket tud nemzeni, mint egy nő megszülni, ezért a társadalom könnyebben viseli a férfiak, mint a nők elvesztését.) Teljesen logikus tehát, hogy a globalisták, akik el akarják törölni a nemzeteket és a törzseket a föld színéről, és egy egységes, homogén világot akarnak létrehozni, háborút indítottak a férfiasság ellen. Ennek része a megbélyegzés, a feminizmus és az androgünitás népszerűsítése, és a nemi szerepek, a nemi identitás összezavarása.
Az utóbbi években riasztó jelentések láttak napvilágot a fejlett ipari társadalmakban élő fehér és kelet-ázsiai férfiak hanyatló termékenységéről és virilitásáról. A romlás mérhető is, csökken a férfiak tesztoszteronszintje és spermiumszáma. Mindenféle étrendi és környezeti okokat hoznak fel e trend magyarázatára. De nem csak kémiai mérgek vannak. A test és az elme komplex kölcsönhatásban áll. Nem csodálkoznánk, ha kiderülne, hogy a férfiasság elleni kíméletlen lélektani háborúnak fizikai következményei is vannak.
A férfiasság elleni ideológiai háború sokkal régebb óta tart, mint gondolnánk. A modern világ születésekor kezdődött. Ahhoz, hogy megtaláljuk a megoldáshoz vezető utat, fel kell tárnunk ennek az ideológiának a mélyben lévő gyökereit.
Mint az eszmetörténet legtöbb narratívája, ez is Platónnal kezdődik. Az Államban Szókratész három részre osztja az emberi lelket.
Az ész a gondolkodás képessége – otthona a fej.
A vágy a létszükségleti javakat kívánja és az önfenntartás ösztönét szolgálja – otthona a has, és a has alatt elhelyezkedő testrészek.
Mindannyian ismerjük az észt és a vágyakat. De hányan hallottunk arról, amit Szókratész a lélek harmadik részének nevezett? Ez a thümosz, amit szokványosan „szellemnek” fordítanak.[2] Ez valami nem anyagi, de nem abban az értelemben, ahogyan a kísértetek nem anyagiak. A thümosz nagyon is fizikai. Ez a csapatszellem, a harci szellem. Platón szerint otthona a mellkas, a düh és a büszkeség lakóhelye.
Platónnál a thümosz a sajátnak a szenvedélyes szeretete: a becsületemé, a családomé, a törzsemé. A thümosz mindig részleges, elfogult, törzsi. Platón és Arisztotelész – és később Carl Schmitt – szerint a thümosz a politika alapja, ami éppen ezért mindig pártos, mindig különbséget tesz mi és ők között. A nőknek is van thümoszuk, mégis elsősorban a férfiassághoz kötődik, mert a férfiak harcolnak a frontvonalban a becsületért, a családért és a törzsért.
Platón azt mondja, hogy a lélek három részből áll, és ezért az ember háromféle lehet, attól függően, hogy az ész, a szellem, vagy a vágy uralkodik rajta. A lélek részei időnként konfliktusba kerülnek egymással. Például a lelked vágyakozó része azt akarja, hogy többet igyál a kelleténél, de az ész azt mondja, „nem.” A vágy azt mondja, maradj életben, fuss el a csatából, de a büszkeséged azt mondja, „nem.” A büszkeséged belehajszolna egy összecsapásba, de az ész megvétózza a döntést, mert a visszavonulás okosabb stratégia. A léleknek az a része domináns, amelyik az ilyen konfliktusokban győz – és ez határozza meg a karaktert.
Hegel, a nagy német idealista filozófus azt állítja, hogy a thümosz a történelem mozgatóereje. Számára a történelem kezdete az a pillanat, amikor két ember először vív halálos csatát a becsületért. Azokat, akik a becsületet többre tartják magánál az életnél, a thümosz irányítja. Akik elviselik a megszégyenülést, hogy megmentsék az életüket, a vágy alávetettjei. Az ember, aki inkább a halált választja, mint a szégyent – szabad. Aki a szégyent választja a halál helyett, az született rabszolga.
Hegel számára a történelem akkor kezdődik, amikor az emberi lény alárendeli az életét és a vágyait a lélek magasabb részeinek: az észnek, a képzeletnek, a szellemnek. A vágy az önfenntartás ösztöne. A thümosz az önmeghaladásé, sőt az önfeláldozásé. A vágy az élet fenntartásához szükséges dolgokat akarja. Az ész és a thümosz megnyitja a nem-szükséges birodalmát: a luxust, a gyönyörű és haszontalan dolgokét, amelyek a kultúrát alkotják. Természetesen a kultúra csak a vágy nézőpontjából „haszontalan.” Magasabb haszna van: ez az a közeg, amelyen keresztül az ész és a szellem, a léleknek ezek az igazán emberi részei kifejezik és megértik önmagukat.
Az emberi történelem az igazság és a dicsőség keresésének története, ezért tisztán materialista fogalmakon keresztül nem érthető meg. És mégis, manapság legtöbbünk sosem hallott a thümoszról. Nem igazán tudjuk, mit jelent a becsület és a hazafiság. Kényelmetlen érzéssel viszonyulunk a saját család, törzs, nemzet, faj iránti részrehajlásunkhoz, a szeretethez, amit a mieink iránt érzünk. Az önfeláldozás elmebeteg fanatizmusnak tűnik. Nem ugyanazok vagyunk már, mint akik párbajokat vívtak a becsületért, és szobrokat állítottak a hősöknek. Mi történt velünk?
A kérdés megválaszolásához meg kell értenünk, honnan indult a modern liberalizmus. Platón azt mondja, a város az emberi lélek kivetülése. Ahogy az egyént uralhatja az ész, a szellem, vagy a vágy, ugyanúgy a társadalmat uralhatják olyan emberek, akiket az ész, a szellem, vagy a vágy ural. Minden politikai alkotmány legvégső alapja a nép erkölcsi állapota. Az uralmon lévők hatalmuk fenntartása érdekében alakítják a polgárok jellemét, és amikor a polgárok jelleme megváltozik, az uralmon lévők cseréjére sem kell sokat várni.
A liberalizmus felemelkedése előtt Európát a Trón és az Oltár szövetsége uralta. Az arisztokrácia számára a becsület volt a legmagasabb érték. És bár a kereszténység nem teljesen racionális világnézet, mégis egy olyan rendszer, amely alárendelte a vágyakat és a thümoszt az eszmék parancsainak. A liberalizmus alapítói tudták, hogy a társadalmi rend megdöntéséhez először a lélek rendjét kell felforgatniuk: le kell dönteni az ész és a thümosz uralmát, és ezek megüresedett helyére a vágy uralmát kell állítani.
Az ész, amely korábban értékeket adott és törvényeket hozott, a vágyak kielégítésének eszközévé vált. Ahogyan Thomas Hobbes mondta, az ész úgy viszonyul a szenvedélyekhez, mint a cserkészek és a kémek a tábornokhoz. David Hume szerint pedig „az ész a szenvedélyek rabszolgája, és mindig is az lesz.”
Hobbes szerint a thümosz nem több, mint „gőg és hiúság.” John Locke szerint a liberalizmus célja az, hogy megvédje a „szorgalmast és racionálist” (azokat, akik az eszüket a vágyaik kielégítésére használják) a „civakodóktól és veszekedőktől” (azaz azoktól, akik az eszméket és a becsületet komolyan veszik).
A léleknek ez az újrahangolása eredményezte a modern jóléti ember kialakulását, aki számára az anyagi javak, a személyes biztonság és a hosszú élet előbbre való a hazánál és bármilyen eszménél. Amerikában 2016-ban kemény elnökválasztási küzdelem zajlott, amelynek központi kérdése az volt, hogy a nemzeti identitás megőrzése fontosabb-e, mint az olcsó termékek és szolgáltatások. A jófiúk egy hajszálnyival nyertek, de világosan látszik, hogy sok amerikai egy pár dollárt sem áldozna fel nemzete megmentéséért – nem is beszélve az életéről.
Arisztokratikus nézőpontból a jóléti ember született rabszolga. Bármilyen megaláztatást elvisel, feltéve, hogy megtarthatja a magánnyugdíjpénztári befizetéseit és a jó hitelminősítését. Inkább a golfpályán szeretne meghalni, mint a harctéren a becsületért küzdve.
Jelenlegi uraink erre építenek. Népeink etnikai lecserélésének elengedhetetlen feltétele a jóléti ember.
Mi a férfiasság szerepe a modern jóléti társadalmakban? Teljesen felszámolni nem lehet. A bennünket uraló oligarchák időnként fel is használják, amikor háborúba küldenek bennünket. Ezért a férfiasságot menedzselni kell. A becsületért vívott harc átalakul gazdasági versengéssé, sportszurkolássá, anyagi státuszszimbólumok hajszolásává.
De a férfiasságot leginkább egyszerűen el kell nyomni. Nem tanítják meg nekünk a szavakat, amelyek segítségével megérthetnénk, mi a becsület, és mi a szerepe a civilizációnkban. A becsület megőrzését betegesnek minősítik, „egoizmusnak” és „nárcizmusnak” nevezik. A harcias fiúgyerekre azt mondják, hogy „figyelemhiányos hiperaktivitási zavarban” szenved, és begyógyszerezik. C. S. Lewis írta találóan, hogy a modern jóléti embernek „nincs mellkasa.” Hogy ízesebben fogalmazzunk: töketlen. Űr van ott, ahol korábban a becsület és a férfiasság lakozott.
Hogyan tudnánk újraéleszteni az európai harci szellemet? Az első lépés, hogy ráébredjünk, mit vettek el tőlünk. Platón pszichológiája igazabb és nagyobb magyarázó erővel bír, mint bármi, amit Freud vagy Jung írt. Ha egyszer újra felfedezzük a thümosz gondolatát és megtaláljuk a becsület nyelvét, meg fogjuk érteni, hogy többek lehetünk, mint eszes termelők és fogyasztók, mint született rabszolgák a „gazdaság” nevű Skinner-dobozban. Lehetünk harcosok és idealisták is, olyan emberek, akik hajlandók küzdeni és meghalni a becsületért, az elvekért, a hazáért. Hogy szabadok lehessünk, ismernünk kell a lehetőségeinket. Most már tudjuk, miből választhatunk. Itt, Finnországban, a Black Metal hazájában thümoszban igazán nincs hiány, és mivel ma itt vagytok ebben a teremben, nincs kétségem afelől, hogy milyen férfivá akartok válni.
Fordítás: Csató Pál
[1] Devecseri Gábor fordítása
[2] A thümosz angolul: spirit. Bevett magyar fordítása: indulat. (A ford.)